Temesvár legjobb sörözői

Temesvár legjobb sörözői

Temesvár

A 2013-ban nagy lendületet kapott magyar sörforradalom nagyjából fél évtizedes késéssel megérkezett a tágan értelmezett Erdélybe is.

Temesvár élen jár a sörvilág minőségelvű megújításában, a már bevetté vált „Sörklinika” és az évek óta működő Bereta mellett megtanulhatjuk lassan az Owl, a One Two, a Double Drop Crew nevét is. Tegyük hozzá, a Berarescu nevű egységnek is van saját söre, ami immár hat temesvári főzdét jelent.

A főzdékkel együtt megnőtt a minőségi sört kínáló egységek száma is.

Ezeket veszem számba alább.

Főbb szempontok: minőségi sörök választéka, atmoszféra, s persze az sem hátrány, ha enni is lehet valamit. Ezzel együtt az első helyen egy olyan söröző áll, ahol semmiféle étel nem kapható. Ezt leszámítva ugyanis ez a hely maga a tökély.

Lássuk!

  1. Bereta Taproom

Első helyen a Bereta nevű sörfőzde bemutató-üzlete áll, ahol általában 6 csapon folynak a cég saját sörei. Összesen 16 csapjuk van, jobbnál jobb vendégsörökkel. Megesett, hogy több magyar vendégsörből választhattunk.

1..

Aki nem kellően figyelmes, megfosztja magát attól az élménytől, hogy benézzen a hátsó helységbe, ahol hat teli hűtőszekrényből válogathat sörkülönlegességeket. Az árakra is figyelni kell, akad sör, ami akkor is drágának minősülne, ha bor lenne.

1

A dizájn megnyerő, úgy modern, hogy nem szembántó.

A kiszolgálás kedves, lehet kérni kóstolót is a sörből ingyen.

Az árak helyhez mértek. Csak 0,33-as mennyiséget csapolnak, jellemzően 15 lejért poharát.

  1. Berarescu

A Berarescu volt az első egység, mely az egyik legjobb magyar sörfőzdének, a Mad Scientistnek a söreit csapon kínálta Temesváron.

2

2..

Vannak saját söreik is.

Tartanak minőségi ételeket is, finom a burger, a pizza és a vegyes sörkorcsolyatál is.

Tetszetős a beltér, adnak kisebb mennyiségű sört, konkrétan 2 dl-t is. Jól jön ki az ember itt a két decis kóstolgatással.

  1. Bibliotheka

A Bibliotheka az a hely, ahol a legtöbb átlag feletti sör kapható Temesváron, de csak palackban. Helyben fogyasztás esetén 3 lej a felár. Mivel az árak kedvezőbbek, mint másutt, lényegében ugyanott vagyunk, ha itt iszunk meg egy Hopheadet, Ground Zerot netán Beretát vagy a Reciprocban.

3

3..

Egy ideje konyhájuk is van, jó minőségű és jó árú burgereket készítenek,  de tartanak oldalast is.

A beltérben kicsi a hely, a teraszon télen hideg van és füst.

  1. Reciproc

Egyik kedvenc helyem, de nem rakhattam a sor elejére, mert ez nem elsősorban söröző. Van itt tea, bor, kávé, minőségi üdítő, desszertek, hideg sörkorcsolyák. Itt is nagyon jó a dizájn, s egyben egyedi is.

4

Csapolt sör nincs, de impozáns a palackos választék.

  1. Viniloteca

A Bereta cég mindenesének a rock-rajongó, 58 éves apja a tulajdonos itt. Ez valójában egy lemez és CD bolt illetve antikvárium, ahol remek sörök is vannak, kis választékban. A beltér rendkívül hangulatos. Az árak nem alacsonyak.

5

  1. Taproom

Ha nem zavarna, amikor a fal mellett magasított széken kell igyam a sört, akkor ez a hely, mely a One Two nevű főzde bemutatóüzlete, előrébb kerülne a listán.

6..

A kiszolgálás nagyon kedves, a sörök kiválóak, van vagy 9 csapjuk.

2 decis korsót is lehet kérni.

  1. Beeroteka

Német privát, tehát nem multi sörökre szakosodott üzlet.

Egy sör csapon, impozáns palackos választék.

A kiszolgálás stabil módon személytelen és barátságtalan.

7

  1. Csíki söröző

A csíkszentsimoni főzde temesvári bemutatóüzlete.

  1. ReStage

Nem elsősorban söröző, de az is. Korrekt sörválasztékkal. Az előzőekkel ellentétben itt vannak nagyipari multisörök is. A konyhájuk nem kiugró, de megbízható. Csirkeszárny, oldalas, vegyes sörkorcsolyatál, ropogósnak mondott sertésfülcsíkok kipróbálva.

9

  1. Manufactura

Kultúrkocsma a Bega szomszédságában, nem messze a Mária tértől. Volt itt már Tűzkerék koncert és magyar színházi előadás is. Tartanak jó pár minőségi sört. A beltér hangulatos.

10

Dorozsmai Endre

Forrás (és még több kép): https://dorozsmaiendre.blogspot.com/2019/12/temesvar-legjobb-sorozoi.html

Megosztás

Képgaléria

Értékelések

Átlag

0.0 / 5

5
0
4
0
3
0
2
0
1
0

Értékelés hozzáadása

Cím
Értékelés
Vélemény
Értékelés írásához regisztráció szükséges.
Amennyiben már regisztráltál, értékeléshez jelentkezz be

Kapcsolat

Elhelyezkedés