Színház: Semmi – R.: Balázs Attila

2021. június 30., szerda

20:00

Venue

Arta Mozi udvara

Csiky Gergely Állami Magyar Színház


Organizer

Az élet vélt és valós értelmének nyomában

 

@Petru Cojocaru

Június végén több szempontból is rendhagyó bemutatóra készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Balázs Attila, a színház igazgatójának rendezésében kerül (szabadtéri) színpadra Janne Teller azonos című regénye nyomán a Semmi, szinte kizárólag a társulat legfiatalabb tagjaival a szereposztásban.

A 2000-es évek elején nagy port kavaró ifjúsági regény, melyet megjelenése után Dániában szinte azonnal betiltottak, majd alig egy évvel később kötelező iskolai olvasmánnyá nyilvánítottak, egy alapvető kérdésre keresi a választ: mi is az élet értelme? A kissé klisésnek ható problematika mögött azonban egy egész generáció identitáskeresésének nehézségei, a környező világ, a média, a látszatvalóságok uralta társadalom útvesztői bontakoznak ki.

A több szempontból is rendhagyónak nevezhető bemutató egyik különlegessége, hogy kihasználva az adott lehetőséget, kimondottan szabadtérre, a színház tulajdonában lévő régi Művész-mozi nyári kertjében felállított színpadra készült. A bemutatóra is itt kerül sor, június 29-én. Az előadás másik fontos sajátossága, hogy Lőrincz Rita mellett a társulat legfiatalabb, évad elején szerződtetett tagjai lépnek színpadra. Mondhatni személy szerint rájuk íródott a regény színpadi adaptációja, melyben mind a nyolcan (Vadász Bernadett, Hegyi Kincső, Vajda Boróka, Czüvek Loránd, Lajter Márkó Ernesztó, Erdős Bálint, Barti Lehel András, Jancsó Előd) megmutathatják egyéni adottságaikat, és így a temesvári közönségnek is alkalma nyílik jobban megismerni őket.

@Petru Cojocaru

Balázs Attila mellett, az előadás létrehozásában közreműködtek Iuliana Vîlsan jelmez-és díszlettervező, Dilmana Yordanova videó- és vetítés tervező, Cári Tibor zeneszerző, valamint Orbán Enikő, dramaturg.

@Petru Cojocaru

 

Megosztás