2021. december 6., hétfő
19:00
Venue
Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Stúdióterem
Alba Iulia utca 2.
Csiky Gergely Állami Magyar Színház
Organizer
Írta: Parti Nagy Lajos
Rendező: Nagy Regina
Kisebb-nagyobb megszakításokkal augusztus óta zajlanak a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Stúdiójában A császár új ruhája című mese-előadás próbái, melynek várva várt bemutatójára 2021. október 20-án került sor.
Hans Christian Andersen klasszikus meséjét a magyar kortárs drámairodalom egyik, mára már kanonizált szerzője, Parti Nagy Lajos adaptálta színpadra, sajátos nyelvhasználatával, stílusával és összetéveszthetetlen humorával gyúrva újra a mindenki által jól ismert történetet.
A budapesti Mesebolt Bábszínház kérésére készült színpadi adaptáció Hacukisztán császárát és az őt körülzsongó udvartartást helyezi górcső alá. Nem akarja újra mesélni a saját gőgjétől eltelt császár és új ruhájának történetét, megmarad az Andersen-féle mese keretei között. Mindemellett azonban nagyobb hangsúlyt fektet a miértekre, annak a mechanizmusnak a feltárására, amely lényegében a mese mondanivalójának megfejtését és nem pusztán aktuálissá, de időtlenné tevését hivatott segíteni.
Nagy Regina, az előadás rendezője többféle színházi- és bábszínészi jelrendszerben állította színpadra a szöveget. Az előadásban tetten érhetők a pantomim, az árnyjáték, az óriásbáb technikái egyaránt. Az előadás látványvilágáért Lenkefi Zoltán díszlet- és bábtervező, zenéjéért Cári Tibor zeneszerző felel.