Az est, amikor bármi megtörténhet a Küttel-klubban (is)

2021. május 29., szombat

18:00

A Játékmester diszkréten megnézte a kártyáit, majd hirtelen vett még egyet. Majd a Félszemű is rápillantott a kezében lévő lapokra. Nem volt elégedett.
– Fogadjunk, hogy újra én nyertem! – mondta gúnyos mosollyal.
A Játékmester nem tudta tovább leplezni indulatát. Megette a kezében lévő kártyákat.
– Ezt nem lehet bírni idegekkel – gondolta a Kibic a tapétába mosódva. – Az egyik blöfföl, a másik improvizál. Így nem jutunk soha a végére. Bezavarok kissé, hadd mozogjanak a lapok.
A Kibic – akinek semmi sem drága – levált a falról és észrevétlenül hatalmasat tüsszentett.
– Valaki itt nagyon kavarja – szólalt meg bosszúsan a Félszemű.
– Á, csak a tavalyi monszun ért ide némi késéssel – legyintett a Játékmester –, tudja, a járvány miatt töröltek egy csomó járatot. De ha minden jól megy, idén behozzák a késést, már a kínaiak is elégedettek az eddigi statisztikák javulásával.
– Ja, a kínaiak! – morgott a Félszemű, miközben a pofazacskójából előcsempészte az eldugott aduászt. – Azok csak ne nagyon ugráljanak.
Maga Görény, barátocskám – gondolta a Játékmester, és kicsapott az asztal közepére egy orosz hússalátát, és elégedetten lángra lobbantotta a Félszemű kezében a hamis aduászt.
– Megőrült! – ordította magából kikelve a Félszemű. – Az a múltkori nyugdíjszelvényem!
Ekkor a függöny rojtjai alól a Kibic lassan a Félszemű háta mögé osont és egy óriási emu félig lerágott combcsontjával…

Hogy ezután mi történt? Talán kiderül május 29-án, szombat délután 6 órakor a temesvári Küttel-klubban. Hogy ki blöfföl, azt nem árulhatjuk el. Azt viszont tudjuk, hogy kik improvizálnak: BAZso, KEm, MEtel és MáZsolI, azaz a Take it easy! ltd. valóságos titkos társaság ismeretlen tagjai inkognitóban megpróbálnak némi mosolyt csalni mindazon kedves érdeklődők arcára, akik az egész heti munka után egy kis aktív kikapcsolódásra vágynak. Jaj, majdnem elfelejtettük mondani, hogy ezt a merényletet a Várbástya Egyesület és a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vállalta magára. Az esetleges áldozatokért nem vállalunk felelősséget. Azért viszont igen, hogy senki nem megy haza üres lélekkel. Mosolyra fel!

Tekintettel az érvényben lévő egészségügyi intézkedésekre, korlátozott a helyek száma. Foglalni a ház asszonyánál, Metz Ritánál a 0758835961-es telefonszámon lehet.

Megosztás