Töltődik…

Szabó Csilla – megtalálni a közös hangot

Share

01

Csíkszeredában születtem, három évig az anyai nagyszüleimnél nevelkedtem Hargitafürdőn, utána visszakerültem Temesvárra a szüleimhez, de még mindig erős érzelmi szálak fűznek ahhoz a vidékhez. A Bartók Béla Elméleti Líceumban végeztem a 12 évet történelem-társadalomtudomány szakos humán osztályban. Utána ugyancsak Temesváron végeztem pszichológiát az egyetemen, illetve évekkel később egy újabb képzést is elvégeztem az adleri pszichoterápia területén. Elég sok helyen dolgoztam, a Máltai Szeretetszolgálatnál voltam pszichológus rövid ideig, utána a gyengénlátók iskolájába kerültem és gyógypedagógusként dolgoztam két évig. Ez idő alatt született két lányom, ezért sokat voltam szülési szabadságon. Szerintem fontos, hogy egy anya, ha teheti, ott legyen a gyermeke mellett az első 1-2 életévében.

Ezt követően kerültél a Bartók Béla Elméleti Líceumba?

Igen, immáron 12 éve itt dolgozom a Bartók Líceumban, ahol magam is tanultam. Dolgoztam pszichológusként, fejlesztőpedagógusként, most pedig logopédusként dolgozom. Igazából itt nálunk ezek a munkakörök nagyon összefolynak, van pszichológus aki nevelési tanácsadóként dolgozik, de ő is végez logopédiát. Ez nagyjából összekapcsolódik, mikor mire van szükség. Kijárunk mind a 9 magyar tannyelvű óvodába is Temesváron, valamint néha vidékre is kimegyünk magyar tannyelvű csoportokhoz.

Tehát a logopédusi munkád miatt bejárod szinte az összes temesvári magyar tannyelvű itézményt. Ezek szerint te egy fontos összekötő elem vagy az ifjúsági közösségek között? 

Valóban én vagyok az az ember, aki összefogja ezt, hídként látom magam. Már ismerem a gyerkeket, amikor a Bartók Béla Líceumba bekerülnek. Amikor meglátnak engem, megörülnek, mert már egy ismerős arc vagyok számukra.

06

Ehhez az elkötelezettséghez társul egy küldetéstudat is? Számodra kiemelt jelentőséggel bír, hogy a megfelelő kiejtés és a helyes nyelvhasználat által fennmaradjon a nyelvi közösség?

Ez így konkrétan nem is fogalmazódott meg bennem, mert annyira benne élek, hogy már a mindennapjaim részévé vált. Ez a munkám, az életem. A gyermekeim nevelése is természetesen hozta magával ezt a feladatot a magánéletemben.

Megnehezíti a munkád az a körülmény, hogy egyre több gyermek érkezik vegyes házasságban élő, kétnyelvű családokból?

Persze két nyelvű családban élő gyerekekkel kicsit sajátosabb a munka, mert sokszor úgy kerülnek ide be, hogy nem beszélik elég jól a magyar nyelvet. Ebben is szerepet vállalunk, hogy ezt egyre jobban elsajátítsák. A beszédhangok sajátosságai is mások, ebben segítséget nyújtunk. De kihangsúlyoznám, hogy maga a beszédhiba nem hangsúlyozottabb a kétnyelvű gyermekeknél. A kétnyelvűség önmagában nem egy negatív tényező a beszédhibák területén. A beszédhibáknak több oka is lehet. Például a gyenge hanghallás, ami veleszületett, de viszont fejleszthető. A nyelvrenyheség, ami szintén fejleszthető. Tehát a mi logopédiai munkánk ezeknek a problémáknak a javítására vonatkozik. Én a munkám nagy részében hangjavítást végzek.

05

Hogyan látod a saját közösséged helyzetét a pszichológus szemével? Változtat a szórványlét egy kisgyermek lelki alkatán?

Én úgy látom, hogy akik beleszületnek ebbe, azok nem érzik ezt a nyomást. Sőt, én szeretem ezt az állapotot. Ezt a kétnyelvűséget, hogy mi egy kicsi része vagyunk egy nagynak. Különlegesnek érezzük magunkat. Temesvár egy kifejezetten multikulturális hely. Soha nem éreztem magam fenyegetve, amit sok más megyében lakó ismerősöm viszont jelzett. Temesvár ez alól teljes mértékben kivétel. Én jelenleg úgy érzem, hogy kifejezetten egy többletet ad nekünk ez az állapot, például a magas színvonalon végzett munkánk miatt nagyon sokan felnéznek ránk a románok között is.

Hogyan találod meg azokat a gyermekeket, akiknek segíthetsz a munkáddal?

Mi program szerint év elején mindig egy szűréssel kezdünk. Az ötödik életévet betöltött nagycsoportos gyerekeket szűröm egy bizonyos logopédiai eszközzel. Végigmérem őket, a fontosabb beszédhibás csoportokat összeválogatom a rengeteg kiszűrt gyerekből. Sajnos a tendencia azt mutatja, hogy egyre több a beszédhibás gyermek, aminek fő oka szerintem a meseolvasás hiánya, a nagyon sok kütyüzés. A beszédnek a nem aktív használata hozza magával ezeket a dolgokat. Nagyon sokan vannak, évente olyan 40 gyerek terápiájával foglalkozom és a sokból le kell szűrnöm a legsúlyosabb eseteket. Ilyenkor értesítőket küldünk a szülőknek és ha ők is beleegyeznek, akkor hetente 2 alkalommal elkezdek foglalkozni a gyerekekkel. Kiscsoportos, illetve egyéni foglalkozások folyamán dolgozom velük. Az óvodákba pedig én járok ki és ott helyben dolgozunk az ugyancsak kiscsoportos foglalkozásokon.

A probléma gyökere ezek szerint, hogy kevesebbet kommunikálunk egymással?

A probléma gyökere szerintem mindenképpen az, hogy a kommunikáció megromlott. Hallottam egy szakmai előadáson, hogy átlagban egy szülő 7 percet kommunikál a gyermekével 24 óra alatt. Ez nagyon kevés. A beszédet pedig többnyire így adjuk át, ezáltal fejlődik a gyerek hanghallása, csiszolódik a beszédük. Szerintem a meseolvasás egy nagyon fontos dolog lenne, amit minden szülőnek javaslok. De ha nem szokják meg időben, akkor később már nehezebb beiktatni.

Akkor ha jól értem itt összefonódik a két szempont, mert a helyes nyelvhasználatnak és hangképzésnek egyaránt az élő beszéd a forrása?

Igen, ez így van.

03

Ez önmagában is rengeteg munka, de úgy tudom, hogy civilként is sok tevékenységben szerepet vállalsz!

Nálunk a pedagógusok többsége a mindennapi munkája mellett még számos tevékenységet folytat. Iskolaérettségi felméréseket végzünk, játszóházakat vagy éppen konferenciákat szervezünk. Gondolom ezért is van, hogy felnéznek ránk a román kollégák.

Ez egy olyan többlet, ami kifejezetten a magyar nemzetiségi jellegből fakad és a román oktatásra nem feltétlenül jellemző?

Igen, ez teljesen ránk jellemző. Vegyük például a hétvégi játszóházat, amit mi találtunk ki, mi is üzemeltetjük és elmondható, hogy nagyon sok jót hozott a konyhára. Amióta a játszóház működik, szinte megduplázódott az előkészítős tanítványaink száma, ami számunkra az egyik legfontosabb dolog, hiszen az utánpótlás az első és legnagyobb problémánk.

A Bartók Béla Elméleti Líceum rendkívül sikeresen működik, de a magyarok bánsági közösségére mégis a fogyatkozás jellemző. A statisztikákat ismerjük, engem viszont ismét az érdekelne, hogy pszichológusként milyen kitörési pontokat látsz?

Nagyon sok új fiatal magyar családdal találkozom, akár a játszóház kapcsán is. Ezek nem olyan felnőttek, akik nekem voltak társaim, kollégáim, közülük sajnos nagyon sokan elmentek külföldre. Viszont gondolom a munkájuk révén nagyon sokan ide is költöztek és úgy látom, hogy jól érzik magukat. Számszerűsítve nem ismerem a helyzetet, arra emlékszem, hogy a legutóbbi népszámláláskor szomorúak voltunk. De látok egy fellendülést, egy pozitív fiatalos hullámot. És ez jó hatással van az öregebbekre is. Mintha pozitívabb lenne a hozzáállás. Például itt volt az első Temesvári Magyar Napok! Ez egy akkor pozitív visszhang volt és nem csak a mi részünkről, hanem a románok körében is. Történnek olyan új dolgok, amik nagyon sok ideig nem történhettek meg.

 

Dani Bence, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa