Online kulturális szemle – a magyar népviselet napja, Élő báb-stream-ház

Karát EszterA fényképen: Karát Eszter Petőfi-ösztöndíjas zalai népviseletben. A felvételt készítette: Horváth Szilárd

A magyar népviselet napjáról – mióta van, miről szól?

Mióta létezik a magyar népviselet napja? A Kárpáti Igaz Szó online 2020. április 24-i cikkében rövid összefoglalást kaphatunk a néhány éves múltra visszatekintő kezdeményezésről. Bara Tünde írását idézzük.

„Múltunk a jelenben, egy nap népviseletben” címmel Hrágyel Dóra pedagógus 2015-ben magánkezdeményezést indított a legnagyobb közösségi oldalon, miszerint április 24-e – a sok világnap között – legyen a népviselet napja.

Az akcióhoz évről évre többen csatlakoznak magánszemélyek és intézmények is, például iskolák és óvodák. Fő célja, hogy az év ezen napja a magyar és nemzetiségi népviseletek jegyében teljen.

Ötödik éve lehet csatlakozni ahhoz a kezdeményezéshez, melynek lényege, hogy népviseletben menjünk be az iskolába tanulóként vagy tanárként, az óvodába gyerekként vagy óvónőként, vagy csupán tegyünk egy sétát az utcán vidékünk múltjára jellemző viseletben.

Idén a nap célját a karanténra való tekintettel a következőképp módosították:

„Vedd fel a viseleted vagy annak egy darabját, és érezd jól magad benne a saját örömödre! ”

A Múltunk a jelenben és a Pompás Napok – nevelés játékkal és mesével idei felhívását a Facebook-on is megtekinthetjük, melyhez a következő feladat tartozik: válaszd ki népviseleted egy darabját (szoknya, mellény, blúz/ing vagy csak egy pántlika….) és vedd fel egy mai ruhával kombinálva. Bátrabbak teljes viseletben is lehetnek a nap folyamán.

Forrás:

KISZó/Bara Tünde

Az eredeti cikk itt olvasható


Népviselet kvíz a Temesváros.ro-n

Ön mennyire ismeri a magyar népviseleteket? Tesztelje tudását az Integratio Alapítvány magyarságismereti játékán alapuló új kvízzel a Temesvároson! A kvíz indításához kattintson

Nepviselet_kartya_front6

ide!

 

A mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum felhívása a népviselet napja alkalmából

A kultúra.hu 2020.04.22-i cikke a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum által életre hívott, érdekes kezdeményezésről tudósít:

Népviseletek hétköznapi ruházattal való kombinálására és a végeredmény dokumentálására, megosztására buzdítja az érdeklődőket a koronavírus-járvány miatt jelenleg zárva tartó mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum a magyar népviselet napja kapcsán.

Az intézmény játékán azok vehetnek részt és indulhatnak nyereményekért, akik vállalják: az április 24-én, a magyar népviselet napján összeállított öltözékről a Kanizsai Dorottya Múzeum számára Messenger üzenetben egy fotót vagy rövid videót küldenek, elmesélik, eltáncolják, eléneklik, elzenélik, hogy mit jelent számukra népviseletet hordani.
Az április 30-ig várt anyagok a Kanizsai Dorottya Múzeum Facebook oldalára kerülnek fel, a játékban indulók közül pedig nyeremény jár egy kisorsolt beküldőnek, a legtöbb kedvelést begyűjtő kép vagy videó tulajdonosának.”

Az eredeti bejegyzés itt olvasható.

Élő báb-stream-ház

Az Élő báb-stream-ház egy online színházterem, ahová ti is beülhettek, ha küldtök magatokról egy fotót!

Online színházterem, nézőkkel és játszókkal, ahol percegnek a lámpák, beülnek a nézők, lemennek a fények és elkezdődik az előadás: ITT ÉS MOST!

Szeretnénk újra játszani nektek. De erre most csak itt, a szobánkban van lehetőség.
A színház nekünk attól érdekes, hogy itt vagytok velünk, visszamosolyogtok ránk a nézőtérről (még ha ezúttal csak a fotópapírról is), és nekünk is minden pillanat jelenvaló, megismételhetetlen, ott és akkor történik.

Ezért találtuk ki az Élő báb-stream-házat Boráros Szilárddal és Takács Balázs Istvánnal közösen, hogy újra élvezhessük a színház élő varázsát! Ez egyúttal egy kísérlet is, melyben a professzionális bábjáték és a házi videózás keveredéséből születnek az élő közvetítés megismételhetetlen pillanatai.

Az Élő báb-stream-ház színháztermében kéthetente, szombat délutánonként lesznek előadások, amiket ezen az oldalon nézhettek meg.

Ha szeretnétek helyet foglalni a nézőterünkön, akkor küldjetek magatokról egy fotót, amit kifüggeszthetünk. A fotókat a babstreamhaz@gmail.com e-mail címre várjuk.

Április 25-én, szombat délután 6 órakor a Dobronka cirkusz, világszám! című előadást nézhetitek meg.
Játsszák: Lehőcz Zsuzsa és Takács Dániel.

Várunk szeretettel!

Dobronka - bab-stream-haz

Esemény a Facebookon: https://www.facebook.com/events/2893705964080535/
https://temesvaros.ro/events/event/online-elo-bab-stream-haz-dobronka-cirkusz-vilagszam/

 

Juhász Gergely
Petőfi-ösztöndíjas

Megosztás