Jakab Ilona – szeretetben vállalt kötelesség

Félig bánságinak, félig székelyföldinek vallom magam. Én itt születtem a Bánságban, egy Józsefszállás nevű kis faluban, amely Liebling és Zsebely között fekszik. Édesanyám viszont Székelyföldről származik. Katolikus vagyok, de a neveltetésemben nagy szerepe volt természetesen édesanyámnak,  aki református volt. A szüleim ilyen szempontból toleránsak voltak, ezt a felekezetek közötti nyitott párbeszédet tanultam tőlük.

Az Ön számára milyen út vezetett Józsefszállástól egészen a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatói szerepéig?

Filozófiát végeztem az egyetemen és már az első évben bekerültem az erzsébetvárosi egyetemista hittancsoportba, ahol megismerkedtem többek között a férjemmel is. Mivel nem volt magyar lelkipásztor, aki az egyetemistákkal foglalkozott volna, ezért az ottani plébános meghívott magyar papokat, így került a csoportunkba Szabó Péter atya, a katolikus líceum akkori igazgatója. Ötödéves egyetemistaként felkért oktatónak a líceumba, mert nem volt, aki a román nyelvű filozófia, logika, illetve az egyéb szociohumán tárgyakat tanítsa, ezért felkért, hogy vállaljam el. Így kerültem én először kapcsolatba 1994-ben a Gerhardinummal. És azóta bizonyos időszakokban mindig, mikor szükség volt a munkámra, akkor itt voltam. 2009-től pedig felkértek, hogy vállaljam el az igazgatói posztot és így kerültem az intézmény élére.

1200px-Piaristi_Timisoara_4

A Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum (forrás: wikipédia)

A Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban közvetlenül a rendszerváltás után elindulhatott a magyar tannyelvű oktatás?

1992-ben alapították újra az iskolát. Azért mondom, hogy újra, mert a Bánságban nem idegen a katolikus iskola fogalma. A Gerhardinum épületében működtek a piaristák, a Józsefvárosban pedig a Notre Dame nővérek. A piaristák átadták az épületet a püspökségnek, hogy iskolai intézmény működjön tovább. A piarista rend minket utódiskolának számít, amiről egy protokoliumot is kötöttünk. Ennek értelmében mi vállaltuk, hogy piarista szellemben fogjuk nevelni a fiatalokat. 1992-ben líceumi osztályok indultak el, amit éveken keresztül vittek úgy, hogy két párhuzamos osztály működött, az egyik magyar, a másik román tannyelven. Mikor felvetődött annak lehetősége, hogy a műszaki egyetem kommunizmusból hátramaradt része teljesen kiköltözik az épületünkből, akkor az is felmerült, hogy többen kellene legyünk az épület benépesítéséhez. Ez a gondolat egybeesett azzal a szomorú történettel, amikor az 1-es és a 26-os számú iskolákban a magyar tagozatokat bezárták. Aránytalannak éreztük, hogy egyetlen iskolára szűküljön le a magyar oktatás Temesváron, mivel ennél jóval több magyar gyerek volt és van a városban. Szerettük volna megszólítani a fiatalokat, ezért 2010-ben kérelmeztük az elemi osztályok jóváhagyását, úgy román, mint magyar tagozatra. 2011-ben sajnos a magyar osztályt nem sikerült első próbálkozásra beindítani. Viszont nem adtuk fel a harcot, úgyhogy 2014-ben újra engedélyt kértünk a magyar osztályra és szerencsére 2015-ben elindulhatott a magyar előkészítő osztály és azóta működik magyar tagozat is az elemi iskolában. Viszont 2012-től létesültek az óvodai csoportok, egy román és egy magyar nyelven. Szóval jelenleg már két magyar óvodai csoport is működik, egy előkészítő osztály és egy magyar elemi osztály is, amit folyamatosan építünk. Magyarán a négy líceumi osztállyal együtt már nyolc magyar csoport működik. Reméljük minden évben gyarapodni fogunk!

IMG_3128

A Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum óvodája

Említette, hogy felvállalták a piarista szellemiség éltetését az intézményükben. Miben ragadható meg a piarista szellemiség lényege?

A piarista szellemiségben fontos, hogy olyan bajba jutott gyermekeknek segítünk, akik nem engedhetik meg maguknak azt, hogy iskolába járjanak. Manapság nehezen hisszük el, hogy vannak ilyen gyerekek, de vannak. Nekünk ebben a szellemiségben kötelességünk gondoskodni róluk. Ugyanakkor mi úgy gondoljuk, hogy bajba jutott az a gyermek is, akinek nyelvi felzárkóztatásra van szüksége a magyar szórványban. Nagyon sokszor felvállaljuk olyan gyerekek felzárkóztatását magyar nyelvből, akik nyolc évig román nyelvű tagozatra jártak, de magyar nyelven kezdik meg a líceumot.

Akkor itt arról beszélünk, hogy egyrészt vannak szociálisan rászoruló gyermekek, másrészt vannak a nyelv miatt sajátos problémával küzdő gyermekek?

Azt tapasztaljuk, hogy azok a gyerekek, akik a román-magyar kétnyelvűségbe születnek bele, viszont később áttérnek a román nyelvű oktatásra, sokszor előnytelen helyzetbe kerülnek. Sokan hat éves korukig csak magyarul tudtak, mégis utána beíratták román iskolába őket és ez a gyermek visszafejlődését jelentette. A nyelvi akadály miatt több tantárgyat nem tudtak kellő módon elsajátítani, úgyhogy több szempontból is nehéz helyzetbe kerültek. És én úgy érzem, hogy rajtuk is feladatunk segíteni. Úgy látszik, hogy ha visszatérnek az anyanyelvükhöz, akkor még ezeket a hiányokat lehet pótolni.

A katolikus egyház társadalmi tanításában megjelenik az a gondolat, hogy a szükséget szenvedő vagy bajba jutott embertársunkon nem csak szeretetből segíthetünk, hanem neki ki is jár a segítség, ha úgy tetszik joga van hozzá. Ez a gondolat az Önök felfogásában is visszaköszön?

Igen! Mi valljuk, hogy minden gyermekben Isten képmását kell látnunk és e szerint kell eljárnunk. Kalazancius arra biztat, hogy minél korábban elkezdjük, annál nagyobb valószínűséggel járunk sikerrel. A pedagógusi feladatkör az nem csak egy munka, hanem egy hivatás. Az Ő mottója: „Azért születtem, hogy neveljek!”. És ezt mi is így fogjuk fel pedagógusként. Működik egy Kalazanci-kör a pedagógusaink között, ahol próbáljuk ápolni ezt a szellemiséget. Ahol egybekötjük az imát és a pedagógusi problémák megbeszélését.

A rengeteg nehézség ellenére azt mondjuk, hogy ha újra pályát kellene választani, akkor megint pedagógusnak mennénk. Az én alapképzésem szerint egyébként könyvelő lennék. Ezt az édesapám egész életében szememre vetette, hogy milyen jó lett volna, ha könyvelőnek állok, hiszen a pedagógusi pálya keserves. Pedagógusi állást viszont úgy érzem nekem teremtették.

Kalazanci_szt_jozsef

Kalazanczi József, a piarista rend alapítója (forrás: wikipédia)

Sokan kritizálják a katolikus egyházat a többnyelvűsége, az internacionalitása miatt. Ha jól értem, akkor az a fő vád, hogy nem szorgalmazza eléggé az egynyelvűséget a közösség megmaradása érdekében. Ön mit gondol erről?

Én nem értem ennek a vádnak az alapjait. Én azt tapasztaltam és mi itt az iskolában is erre törekedünk, hogy a katolikus egyház próbálja minden nemzetiségnek megadni, ami neki jár. Akár ifjúsági találkozón, akár misén vagyunk, nem hiszem, hogy valakit kellene zavarnia ha elhangzik egy Miatyánk horvátul vagy egy könyörgés bolgárul. Nálunk a román osztályokban ezek a katolikus felekezetű kisebbségek is jelen vannak.

Jó lenne elgondolkodni azon, hogy vannak a bolgár vagy horvát közösségek például, amelyekben pont a katolikus vallásuk tartotta meg az identitásukat. Azért is menekültek ide eleve, mert a törökök elűzték őket a vallásuk miatt, itt pedig konzerválták az identitásukat a templom köré szerveződve. Ezekben a közösségekben a templomnak igen nagy szerepe volt a megmaradásukban.

Szóval én azt mondom, hogy ez egy kicsit bonyolultabb kérdés annál, semmint hogy azt mondhassuk, hogy bizonyos közösségekben a katolikus egyház nem ápolta a magyar identitást.

Miért van az, hogy mégis egy megállíthatatlannak tűnő fogyást láthatunk? Az érzéseinken túl a számok valósága ezt mutatja.

Azt hiszem, hogy ezt a komplex kérdést nem lehet egyetlen okra visszavezetni. Több ok összeér. Azt látom az egyiknek, hogy válságban vannak a családok. A családban már nem tanulja meg a gyerek, hogy a közösség is érték, nem csak az egyén. Vannak egyéni jogaink és jó, hogy vannak! Ragaszkodunk az egyéniségünkhöz, de a közösségi értékek is nagyon fontosak. Amennyiben ez nem kerül vissza a gondolkodásunkba, én nem látom azt, hogy akár a gyerekeknek vagy bárki másnak a közösség fontos lenne. Beszélek itt nem csak a nemzeti-nyelvi-kulturális közösségről, hanem a felekezeti közösségről is.

1544395_1383093898614440_1520902802_n

Tehát Ön szerint a probléma gyökere általános szinten az egyoldalú individualizmus? 

Úgy veszem észre, hogy a többségi társadalom is ezt éli meg, csak náluk nincs olyan éles kontraszt. De nálunk az, hogy a közösségtől eltávolodik az individuum sokkal láthatóbb és identitásvesztéssel is jár. A faluban, ahol születtem, a magyar iskola csak egy ideig működött 1-4. évfolyamon. A bátyámat beadták a magyar iskolába, majd az ötödiket már egy másik faluban kellett megkezdenie, ahová vonattal járt át. De csak románul tanulhatott! Ezt traumaként élte meg a család, hiszen nem értett semmit. Az édesanyám kétségbeesetten próbált segíteni neki  szótárral a kezében. Végül a testvérem elvégezte az iskolát, valahogy belejött a nyelvbe. Az a magyar falu emiatt a jelenség miatt vesztette el a magyar identitását. Most abban a megdöbbentő helyzetben van, hogy az én korosztályom gyermekei már nem tudnak magyarul. Itt látszik, hogy az iskolának ebben az esetben bizony megtartó szerepe volt!

A többségi román társadalom hogyan tekint a Gerhardinumra?

A temesvári románoknak egy nagyon pozitív képük maradt a piarista líceumról. Él még az a kép bennük. Tudták azt, hogy itt a magyarok mellett helyet találtak a románok, szerbek, bolgárok, horvátok, zsidók, mindenféle nemzetiség járt. Mindenki helyet kapott annak ellenére, hogy magyarul megtanultak nagyon szépen. Nem lúgozták ki belőlük a saját nemzetük iránti szeretetet. Jól illusztrálja ezt a korszakot, hogy az egyik öregdiák, aki szerb arisztokrata család leszármazottja volt, az egyik rendezvényünkön József Attilát szavalt. És elmondhatom, hogy a mi iskolánkhoz most is úgy viszonyulnak, mint amelyik felkarolja ezeket a nemzetiségeket, ezért pozitív a viszonyulás.

Dani Bence, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa

Megosztás