A Tripadvisor elnevezésű, utazásokhoz, étterem- és szálloda választáshoz kifejezetten hasznos, első kézből való tapasztalatok regisztrációjával és rendszerezésével foglalkozó portál tanúsága szerint Temesvár egyik legnépszerűbb étterme négy és fél ponttal a „Grill to Chill” nevű, a kapuit nemrégiben kitáró steak house.

Egy nagyvonalú jóbarátomnak köszönhetően a minap alkalmam volt e helyet letesztelni méltó módon. Méltó módon, mondom, mert ha egyedül ülök be, akkor fish and chipset eszem egyrészt azért, mert szeretem, másrészt abból az okból kifolyólag, hogy a steak a legdrágább alapanyagok egyike, ennek megfelelően étteremben egy átlagos fogásnak többszörösébe kerül, így egyetlen steak-főétel árából két-három hely letesztelhető.

Az akkor még szinte teljesen üres vendéglőben egy kétszemélyes asztalhoz akartak ültetni minket, mely meglehetősen feszengős, kényelmetlen lett volna, kértünk egy négyszemélyeset. Kérésünket teljesítették, amit díjaztunk. A beltér hangulatos, a meglehetősen kis termet ügyesen rendezték be, a modern és a konzervatív elemek jó arányú ötvözésével. Egyfajta fesztelen, lezser elegancia határozza meg az étterem atmoszféráját, ami illik egy felső kategóriás steak house-hoz. Az árak ugyanis, a steakektől függetlenül is magasak, de nem elérhetetlenek, nem éreztünk aránytalanságot a díjszabás és a teljesítmény között. A hűvös október dacára teraszt is működtettek, de mi inkább bent ültünk le. Bár az is csábító lett volna, hogy a nemrég sétálóutcává alakított Jenő herceg utca hangulata határozza meg étkezésünk környezetét. (Nem tudok róla, hogy lenne ezen kívül még olyan köztere Temesvárnak, mely a rendszerváltás után visszakapta volna eredeti, Monarchia-korabeli nevét. Azt szépséghibának se nevezném, hogy aki nekünk Jenő herceg, az nekik Eugeniu de Savoya, mindkét nép a maga nyelvén szólítja a várost a török uralom alól felszabadító jeles osztrák hadvezért.)

Nekiálltunk az étlap tanulmányozásának. Kínálnak minőségi felvágottakat, főként kiemelkedő minőségű sonkát, sajtokat és olajbogyót borozás mellé, igényes előételeket, áfonyás málnás tatárt angus marhából, burrata-t, chilis, szójaszószos tintahalat, rákot ropogós panírban, illetve rizottót grillezett tenger gyümölcseivel, izgalmas salátákat, főételként bárányt, sertésoldalast, bébicsirkét, sült halakat, és persze prémium minőségű steakeket a Rib Eye-tól T Bone steakig. Vannak desszertjeik is, melyek változóak, ezekkel nem foglalkoztunk.

Komoly borlapjuk is van, sajnos csak két bort mérnek ki decire, mindkettő vörös. Mondhatná bárki, persze, hogy vörösökre alapoznak egy steak house-ban, hiszen vörös húshoz vörös bor, jómagam úgy vélem, hogy a tanninos, súlyos vörösboroknak nem sok keresnivalója van a gasztronómiában. Keserűcsokoládés ételekhez és fekete bogyós gyümölcsmártásokkal (áfonya, fekete ribizli, szeder)  tálalt „nagy” húsok mellé (vadak, marha) jók, egyébként hajlamosak eluralkodni az ételen. Jómagam egy mártás nélkül felszolgált vagy tejszínes mártással kínált steak mellé sokkal inkább iszom egy vajas karakterű, kissé füstös, almasavbontott barrique-olt Chardonnay-t, mint egy Syrah-t vagy Cabernet Sauvignont. Így a „Grill to Chill”-ben egy Monteiths IPA-t kértem, de mint kiderült, időközben lecserélték, de ajánlottak helyette egy Deuchars-t.

Nem hozta azt a markáns IPA-s jelleget, amit vártam, de nem volt rossz. Társam elbeszélgetett a borokról az üzletvezetőnek tűnő fiatal, jó arcú rokonszenves úriemberrel, akiről az étkezés végére az is kiderült, hogy séfként működik, csak odaérkezésünk idején épp a vendégtérben tartózkodott. Az ízekhez igencsak ért a fiatalember, a borokhoz kevésbé, szerinte a Syrah és a Shiraz között van különbség, miközben ugyanannak a fajtának a két elnevezéséről van szó, mint például a Pinot Gris és a Pinot Grigio esetében (mindkettő szürkebarát, első a francia, a másik az olasz megnevezés). A fajtát Syrah-nak mondják francia nyelvterületen, shiraznak pedig az angol kultúra által meghatározott vidékeken. Ezen túl arról is fel kellett világosítsuk vendéglátónkat, hogy a shiraz nem ausztrál fajta, hanem Rhone völgyi francia, ezt mára világosan igazolták a genetikai vizsgálatok. Egyébként sem Ausztrália volt a potenciális vetélytárs, hanem Irán, ahol így hívnak egy várost is. A kiszolgálás egyébként a vita dacára mindvégig rendkívül udvarias és kedves volt, akkor is, ha a séfnek láthatóan nem esett jól az ismerthiányára való rávilágítás.

Hosszas válogatás után végül jóbarátom javaslatára kértünk egy Egyesült Államokbéli rostélyost („entrecote Rib Eye”) valamint egy dél-amerikai Black Angus bélszínt, köretként tépett burgonyát – a héjában főtt burgonyát kézzel szabálytalan darabokra szaggatják, majd hőkezelik – valamint spárgát. Az elkészítési mód tekintetében volt némi véleménykülönbség köztünk, a pincér látva ezt, illetve érzékelve, hogy meg szeretnénk kóstolni egymás steakjét, javasolta, hogy a steakeket egy közös vágódeszkán hozza ki, s mellé kapunk egy forró vaslapot is, amin társam utánsütheti a „rare” húst, amennyiben az túl „véres” neki. (Hússzaftról és nem vérről van szó, ezt már sokan megírták). Nagyon értékeltük, hogy a lemért húst (az árak az étlapon 10 dekára vannak megadva) kihozták sütés előtt, egy tetszetős rusztikus „lapítón”,

ahogy a székelyek nevezik a vágódeszkát, s megmondták mindkettő súlyát, majd megkérdezték, hogy megfelelnek-e ezek a darabok. Két gyönyörű steaket prezentáltak, nyilván nem mondtunk nemet. Világszínvonalú, Josper márkájú faszenes grillt használnak, amiben a húsokat kifogástalanul sütötték meg, ízre-állagra élményszerű volt mindkettő.

…

Dorozsmai Endre gasztronómiai beszámolója az alábbi linkre kattintva tovább olvasható:

http://dorozsmaiendre.blogspot.ro/2016/10/grill-to-chill-temesvar-jeno-herceg.html