Töltődik…

|Online| LÁT(HATATLAN) (r.: Leta Popescu) / Interferenciák Fesztivál

Share

Kolozsvári Állami Magyar Színház (Kolozsvár, Románia)

Rendező: LETA POPESCU

Magyar nyelvű előadás angol felirattal. 16 éven felülieknek ajánlott!
Időtartam: 1h.
Az előadás 24 órán keresztül érhető el a Fesztivál Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/Interferences.Festival/

kollázs-előadás

LÁT(HATATLAN) - Interferenciák FesztiválJátszák:
Buzási András
Dimény Áron
Farkas Loránd
Kató Emőke
Jerovszky Tímea
Varga Csilla
Viola Gábor
hang: Tordai Tekla

Rendező: LETA POPESCU
Fordító, dramaturgiai asszisztens: Andrei Dósa
Díszlet, videoinstalláció, animáció: Mihai Păcurar
Színpadi mozgás: Sinkó Ferenc
Zene: Bocsárdi Magor
Ügyelő: Albert Enikő
Köszönet: Vlad Moldovan

A LÁT(HATATLAN) című előadás témája a sebezhetőség, egy olyan korban, amikor úgy tűnik, az egyetlen biztos pont – általában a világban, ugyanúgy, mint az egyén számára – a bizonytalanság. Az előadás végigjárja a törékenység hét fokozatát (Bolygó – Földrész – Ország – Város – Család – Emberpár – Egyén), ezáltal egyfajta utazássá válik az érzések világában, amelynek kiindulópontja az egyedüllét, végpontja a magány. A román és magyar kortárs szerzők által jegyzett szövegek kollázsához társított képek folyamatos sorozatot alkotnak, akár egy vizuális installáció. A néző dolga, hogy kíváncsisággal kövesse ezt az elmélkedésfolyamatot, amelynek tárgya ő maga, a világban élő egyén, illetve a világ, amely körülveszi őt. „Amikor egy előadáson dolgozom, két alapelvet tartok szem előtt: mi az, amit magasztalok, és mi ellen harcolok? A LÁT(HATATLAN) című előadásban a ma létező bizonyosságok agresszivitásával veszem fel a harcot, és azok sebezhetőségét akarom kiemelni. Úgy látom, a világ egyre határozottabban és felkészültebben foglal állást bizonyos kérdésekben. Ugyanakkor felteszem a kérdést: vajon mindez nem az általánossá vált törékenység eredménye? Arra törekszem, hogy ne elméleteket gyártsunk, hanem érzéseket váltsunk ki. Szilárd meggyőződésem – egyelőre -, hogy a színház egyfelől képes hatékony vészjeleket leadni, ugyanakkor pedig menedéket is nyújt. És még hiszek valamiben: az összes társadalmi álarcunk mögött – amelyeket olyankor öltünk magunkra, amikor a véleményünknek kell hangot adni, állást kell foglalni, be kell sorolni egyik vagy másik táborba -, minden esetben ugyanaz a törékeny valami található: vágyódásunk a jóra, a belső nyugalomra.”

Leta Popescu

A felhasznált szövegek szerzői: Dan Sociu, Andrei Doboş, Alexandra Pâzgu, Vlad Moldovan, Stelian Müller, Petro Ionescu és Raul Coldea, V. Leac, Ionuţ Chiva, Szálinger Balázs, Elena Vlădăreanu, André Ferenc, Domonkos István, Ladik Katalin, Horváth Benji. A felsorolt szerzők és köteteik mellett egy másik ihletforrásra is hivatkozik az előadás, Svetlana Cârstean és Athena Farrokhzad Trado című könyvére.

A LÁT(HATATLAN) Leta Popescu Collage című rendezői trilógiájába tartozik, amelynek további darabjai a Temesvári Nemzeti Színházban színre vitt (EL)KÉPESZTŐ és a kolozsvári Reactor de creație și experimentben megrendezett (IN)KORREKT.

„A Collage projekt 2018 és 2020 között valósult meg, habár a szöveg és a színpadi kép kollázsa már régebbről, a Foszforeszkáló proteinek óta foglalkoztatott (2016, Reactor de creație și experiment, Alexandra Pâzgu szövege). Az utóbbi években szántam rá az időt, hogy mélyebben átgondoljam és újra megvizsgáljam azokat a színházi mechanizmusokat, amelyek vissza-visszatérnek az előadásaimban.Egy adott ponton arra jutottam (és ezt még mai napig is tartom), hogy a színház költőisége nem úgy jelenik meg, hogy a létrehozott látvány sajátos mechanizmusait elrejtjük, hanem éppen magukban e mechanizmusokban. Mindhárom előadás alapja a sebezhetőség paradoxona, az emberi természettel együtt járó konfliktusok.Mindegyikben különböző síkok tevődnek egymásra, akár a dramaturgia, akár a rendezés szintjén. Temesváron kortárs román szerzők műveit helyeztem egymás mellé (Peca Ștefan, Mihaela Michailov és Elise Wilk), a Kolozsvári Állami Magyar Színházban román és magyar költők verseit, a Reactornál a társulat családi történeteit. Mindezt azért, mert az éppen hatályos és a közvetlen jelen érdekel, az itt és most. Számomra ennek a trilógiának a jelentősége abban rejlik, ami továbbra is felfedezetlen, feltáratlan maradt. Ez pedig további kutatásokra késztet, hogy újra meg újra megkíséreljem meghatározni – talán – a színháznak mint olyannak az eszközeit.”

Leta Popescu