Detta és környéke

Ahol 13 kopjafa őrzi az aradi vértanúk emlékét

A Temesvártól délre fekvő Detta városát jelentős, közel 20 százalékban magyar közösség lakja. A kiadatlan Büchl Antal-féle monográfia leírásai a magyar múltról tanúskodnak. A park bejáratánál 1903-ban felállított turulmadaras, 1848-as obeliszk ma is áll, azonban a feltételezések szerint 1926-ban lecsiszolták, majd rávésték a első világháború dettai áldozatainak nevét, később a turulmadár is „elrepült” róla.

A dettai temetőben 13 kopjafa emlékeztet az aradi vértanúkra.

A Park Egylet 1904-ben állította fel a parkalapító Kratzer Antal bronz mellszobrát, amely a múlt évszázad 50-60-as éveiben még állt.

Dettán élt Bakalovics Emma, Revitzky Gyula költő szerelme és múzsája, emléküket márványtábla őrzi a főút mentén álló Bakalovics-házon. Revitzky a szomszédos Dentán tanítóskodott, ekkor írta Emmához címzett szerelmes verseit.

Csákon (Ciacova) még áll a középkori Csáky nemesi család várának egyik őrtornya. A várat a XIV. században építtette a Csáky család, de később elcserélte egy Bihar megyei várra. Maga a település is minden valószínűség szerint a Csáky családról kapta a nevét. Bánlakon, Dettához közel is áll egy magyar nemesi kastély, sajnos építtetőjének neve mára már feledésbe merült.

Megosztás