A közösség hozzáállása nagyon fontos szempontnak minősül, amikor a gyermekek neveléséről van szó. A szülői kitartás, a tanító türelme és a gyermekek képessége ötvöződik ilyenkor, hiszen a cél az, hogy mindenkiben felfedezésre kerüljenek azok az értékek, amelyek különlegessé teszik őt. Dénes Ildikó, az Újszentesi Általános Iskola tanítója is arra törekszik, hogy különböző módszerekkel segítsen a gyermekek fejlődésében, ugyanakkor fontosnak tartja a helyi magyar közösség összefogását is. Újszentesen a magyar gyerekek szimultán osztályban tanulhatnak, viszont Dénes Ildikó szerint ez egy nagy előnyt jelenthet számukra, ugyanis megtanulnak önállóan dolgozni, és csapatban is tökéletesen helytállnak a kis létszámú osztálynak köszönhetően. A szimultán osztályban való tanítás nem egyszerű feladat, azonban megfelelő türelemmel és pontossággal, illetve a gyermekek lelkesedésének köszönhetően nagy sikereket arathatnak a tanulók.
Meséljen kicsit magáról! Temesvári születésű-e, illetve tudatosan választotta a tanítói pályát?
Temesvári születésű vagyok, anyukám gyimesfelsőloki, édesapám Temesváron született, viszont a szülei oroszhegyi és alsósófalvi származásúak, letagadhatatlanul valamelyest székely is. Házas vagyok, két szép nagy fiam van, Dávid és Lóránt Gergely, akiket természetesen magyar iskolába írattam. Nem választottam tudatosan a tanítói pályát. Emlékszem arra, hogy gyermekkoromban a babáimat tanítottam, volt iskolai naplóm, amibe a jegyeiket írtam be, táncoltattam őket sorban, amíg el nem szédültem és injekcióztattam őket. Tulajdonképpen a pályafutásom úgy indult, hogy én orvosnő leszek, annak készültem. Nyolcadikos koromban viszont elmentünk az iskolai nyílt napokra apummal, több iskolát meglátogattunk, s elértünk az Eftimie Murgu román tanítóképzőbe is. Ott egy kedvesen fogadó román tanárnő, miután méricskélt egy kicsit, azt mondta, hogy inkább gyerekekkel való munkára termettem, minthogy gennyel és vérrel dolgozzak. Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta, egy olyan undor kapott el, már el is képzeltem magam előtt a szenvedő betegeket is, s ez sorsfordító volt számomra. Úgy döntöttem, beiratkozok a tanítóképzőbe, Temesvárra. Bár magyar családban nevelkedtem, román iskolába jártam első osztályos koromtól kezdve. Nagymamám hatására román iskolába írattak, mert nem szerették volna, hogy később elmenjek Kolozsvárra tanulni, messze az otthonomtól. Mai szemmel nézve ennek előnye is volt, de hátránya is, többféle szempontból. A sors, az égiek gondviselése hozta úgy, hogy magyar tagozaton taníthassak, s így be tudjam pótolni tudatosan, szorgalommal majdnem mindazt, amit a magyar anyanyelvű iskola nyújtott volna. Visszatértem gyökereimhez! Harcolok is azért, hogy tovább tudjam adni anyanyelvünk kincseit, hogy magyar anyanyelven tanulhassanak a magyar gyerekek, itt a szórványban, ahol nagy az asszimiláció.
Mégis, hogyan kapott lehetőséget arra, hogy magyar osztályban tanítson? Mennyire volt nehéz megszokni?
1994-ben, amikor végeztem, a tanítókat érettségi jegy szerint nevezték ki. Egy magyar tanítói állás is szerepelt a listán. Választhattam: Temeskovácsi (ahol tanítói lakást is ígértek, de román tagozaton) vagy Újszentes (ahol szimultán oktatás volt magyar tagozaton). A lehetőségeket mérlegelve, mivel a Lippai úton laktam, Újszentest választottam. Egy idős tanító néni volt ott a kolléganőm, Bálint Katalin, akivel jó párost alkottunk, vele jártuk Újszentes utcáit, buzdítva a szülőket, hogy írassák magyar tagozatra gyerekeiket. Az akkori tanítványaimnak a gyerekei már előkészítő osztályba vagy óvodába járnak.
A huszonöt évnyi pályafutása alatt volt olyan alkalom, amikor nem szimultán osztályban tanított?
Két évnyi tanítás után adódott egy olyan alkalom, hogy román tagozaton taníthassak Újszentesen. Gondolkodtam is rajta, viszont az akkori magyar szülők és polgármester biztatására a magyar tagozaton folytattam a tanítást, ami jó döntésnek bizonyult. Egyre többet foglalkoztam a magyar hagyományokkal, létrehoztam a Tulipán népdalkört, majd aztán néptánccsoportot is, bekapcsolódva az akkori táncmozgalomba, népdalokat tanultam és tanítottam. A 2011-2012-es tanévben a Gerhardinum Római Katolikus Líceumban tanítottam, ahol megpróbáltuk létrehozni a magyar tagozatot, ezelőtt nyolc évvel, de nem jött össze, és elvállaltam a román osztály tanítását. Én voltam a líceum első tanítója, és a tanítványaim az első alsó tagozatos gyerekek abban az iskolában. Meg akartam próbálni, hogy milyen egy osztályt tanítani, ezért maradtam ott. Szerettem ezt a fajta tanítást, nagyon megkedveltem a huszonhét gyereket, a szülőket is, mai napig tartjuk a kapcsolatot. Úgy tűnt, hogy bőven van időm tanítani egy órában. Mindenki körülrajongta a kicsiket, kedves kollegák, apácák, szülők, de nekem hiányzott a magyar nyelvű tanítás. A sors újból útbaigazított, s visszakerültem Újszentesre, ahol kineveztek igazgatóhelyettesnek, s azóta is az vagyok, erre versenyvizsgáztam is, természetesen a magyar tagozaton tanítok.
Ön szerint mi a szimultán osztály előnye, illetve hátránya?
A szimultán oktatásban a tantervi követelményeket a közvetlen és az önálló foglalkozású órák együttes tervezésével és vezetésével kell elérni. A jelentős számú önálló óra miatt az egyes osztályokra jutó közvetlen pedagógiai irányítás időben sokkal kevesebb, a pedagógus figyelme megosztott, a kevés közvetlen óra miatt a tananyagban válogatni és súlypontozni kell, nem lehet egy tanítási órában gondolkodni, hanem a tanítás-tanulás teljes folyamatát (legalább egy ciklust) kell átlátni.
A szimultán oktatásban a gyerek megtanul önállóan dolgozni, mert rá van utalva, s ezt meg is szokja. Ameddig az egyik osztályt tanítom, addig a másik dolgozik az adott témában, hallgatózik is, hogy mit tanítok, kifejlődik a disztributív figyelme, több dologra is képes figyelni. Lopva tanul a nagyobbik osztálytól, mert ugyebár, érdekes, vagy éppen hallja és felfrissíti azt, amit az előző években tanult. A kicsik felnéznek a nagyobb tanulókra, a nagyok tanítják és vigyáznak a kisebbekre. A nagyobbak olykor nekem is segítenek, kijavítják például a kisebbek feladatlapján lévő gyakorlatokat, feladatokat, s ezt felelősségteljesen teszik (természetesen én is átnézem, hogyan javítottak). Megtanulják elfogadni a másikat úgy, ahogy van, megértve a korkülönbséget s ehhez alkalmazkodnak is.
A tanítónak pontosan kell ismernie a tanulók egyéni képességeit, az eredményes tanulás feltételeit, a rendelkezésre álló eszközrendszert (munkaeszközök, könyvek, audiovizuális eszközök). A pedagógusnak tudnia kell az évfolyamok követelményeit, követelményszintjeit, tananyagát. Azt, hogy a hiányzó láncszem pótlásához hova kell visszanyúlni, mely osztály tananyagához. Tudnia kell, milyen a tanulók motivációs bázisa, a tanulás mely fajtája, szintje aktivizálja leginkább a tanulót, milyen szintű a tanuló feladatmegoldó képessége. Érzékeny-e a tanuló a feladatban rejlő problémákra, képes-e az utasításnak megfelelő feladatvégzésre, a munkaeszközök eszközszintű használatára, milyen az önellenőrzés technikája, milyen a figyelem terjedelme, tartóssága, koncentrálhatósága, rugalmassága, átállíthatósága stb.
Mindezen ismérvek figyelembevételével történik a megfelelő szintű feladatsor összeállítása, a tanulók csoportba sorolása, és annak eldöntése, hogy milyen irányítással, mennyi ideig dolgoznak a csoportok, és mikor milyen módon történik a visszacsatolás.
Minden évben megfigyelem az érdeklődési körüket, s ennek függvényében is választom ki az adott leckéket, betartva a program követelményeit, bármilyen tantárgyról is legyen szó. Van, hogy ugyanabban a témában differenciáltan tanítok, mindegyik osztálynak korának megfelelően, a nagyok is végighallgatják, amit a kicsiknek tudniuk kell, s a kisebbek is figyelemmel követik, mit tanulnak a nagyok, sőt egy-két dolgot még el is sajátítanak, s erre aztán nagyon büszkék. A kicsi akarva-akaratlanul megtanul olyasmit is, ami számára még nem kötelező, a kisebbek észlelhetik a nagyobb osztályok követelményeit, a nagyobb évfolyamosok sokat ismételhetnek. Ha összehasonlítjuk az előkészítő és az első osztály követelményeit, hasonló a program. Első osztályban átvesszük az előkészítő osztályban tanult nyomtatott betűket, és megtanuljuk az írott formáját, és írunk is. Szinte ugyanazt tanítom a magyar órán, ugyanazt a betűt, csak differenciáltan, az előkészítősnek a nyomtatott, míg az elsősnek az írott betűt, a kisebbek mindig igyekeznek felzárkózni az elsősök szintjére, a nagyobbak pedig szívesen segítenek, tanítják őket, így a kisebbek hamar megtanulnak olvasni. A harmadik és negyedik osztályoknál is hasonló a helyzet. Mivel kisebb a létszám, több idő jut a közvetlen segítésre, irányításra. Ez különösen fontos a tanulási nehézséggel küszködő, motiválatlan, kevés önbizalommal rendelkező tanulóknál.
Próbálom beosztani az időt, hogy minél változatosabban és játékosabban tanítsak, kihasználva az érzelmi intelligenciát, amiről mostanában oly sokszor esik szó. Az órarendet úgy osztom be, hogy általában két osztállyal dolgozzak. Például, ha az egyik osztálynak angol órája van, átmegy egy másik terembe, én akkor a másik két osztállyal foglalkozok. Amikor az egyiknek rajz órája van, a másik két osztályban új leckét veszünk át, vagy éppen ismétlünk, miután kiosztottam a rajzoláshoz szükséges információkat.
Tavaly sikerült kiharcolnunk a helyi RMDSZ segítségével, hogy a magyar tagozaton ingyenes legyen a délutáni oktatás, amit Márton Melinda jövendőbeli tanító néni vezet, akivel „egy húron pendülünk”, kitűnő csapatot alkotunk! A 13 gyermekből 12 itt marad minden nap, hogy felügyelet alatt végezhesse el a házi feladatát vagy játszhasson 16 óráig. Az after school nagy előnyt jelent a vegyes házasságból származó gyerekeknek is, itt játékosan gyakorolhatják a magyar nyelvet, és segítséggel helyesen megoldhatják magyarból is a házi feladatukat. A szimultán oktatásban tanuló gyerekek ötödik osztályban nagyon jól dolgoznak önállóan, könnyebben megértik a feladatok követelményeit, mert megszokták, hogy önállóan dolgozzanak kisebb osztályokban. Ha a szülő és a tanító összefog, és a gyerek képessége is jó, annak csak jó eredménye lehet, bármilyen osztályban tanul. Számtalan ilyen példát tudnék mondani, akár magyar, akár román tagozaton továbbtanuló tanítványomról, akikre mindig büszke vagyok, amikor meghívnak a ballagásukra VIII. vagy XII. osztályban.
Melyek azok az iskolán kívüli tevékenységek, amelyekbe bekapcsolódhatnak a gyerekek? Milyen rendezvényeket szokott szervezni az iskola, az itteni közösség?
Sok tevékenységet végeztünk az évek során. 1995 óta járunk kántálni a gyerekekkel ismerősökhöz, betegekhez, nagyszülőkhöz. Mostanában kicsit átalakult ez a szokás családlátogatássá, mert ilyenkor minden gyerek házánál elidőzünk egy kicsit, s ilyenkor megmutatja a szobáját, a játékait, miközben én és a kísérő szülők beszélgetünk a házigazdával. Ez nem volt szokás Újszentesen; elkezdtük, és a mai napig is él, és csoportokban gyarapszik: volt tanítványaim járnak csoportba, az újszentesi Butykos Néptánccsoport, nemrég bekapcsolódtak az óvodások is, óvónéni vezetésével. A nagycsoportosok voltak nálam otthon, megleptek a kántálással. Sokszor mondják a román tagozaton, hogy igen, ti itt kevesen vagytok, és nektek könnyű. Ilyenkor elmondom, hogy igen, könnyű, de jó közösség vagyunk, és talán ez a kis létszámú osztály előnye, illetve az, hogy falusi iskolában vagyunk. Nagyvárosban, ahol 25-30 gyerek van egy osztályban, ott is megtehetik, csak sokkal nehezebben. Minden hónapban szervezünk iskolán kívüli tevékenységeket. Szeptemberben az őszi játszóházzal kezdjük, ahol szőlőt préselünk, mustot iszunk. Mikulásváró játszóház is van decemberben, és van egy gyermeknapi megyei szintű rendezvényünk is, a Gyermeknapi Sokadalom, amit az idén ötödik alkalommal szervezünk meg. Az egyedüli országos szintű, évente megrendezett népdaléneklő versenyt Újszentesen bonyolítjuk le októberben, az Őszirózsa Országos Népdalvetélkedőt, amelynek főszervezője vagyok. Tizenhét magyarlakta megyéből érkeznek hozzánk a versenyzők, minden korosztályból az első díjazottak. Az Országos Tanügyi Minisztérium által elismert és finanszírozott verseny az előkészítő–VIII. osztály számára tizenegyedik alkalommal lesz megszervezve az idén. Ebben oroszlánrészt vállalnak a helyi magyar tagozat pedagógusai és Kiss Ferenc, Temes megyei kisebbségi tanfelügyelő. Sikerült a román kollégákat is beszervezni, akik szívügyüknek érzik a versenyt, erre sokszor a vendégeink is rácsodálkoznak.
Az osztállyal minden évben megszervezzük a karácsonyi előadást. Idén A gyufaárus kislány című színdarabot adtuk elő. Farsangi mulatságot is szerveztünk, amire a nagycsoportosokat is meghívtuk. Anyák napjára és március 15-re is különböző műsorokkal készülünk. Az újszentesi katolikus egyház Angelis gyermekkórusát vezetem (egy románajkú társsal). Decemberben lesz hét éve, hogy velük magyar és román egyházi ifjúsági énekeket gyakorolunk be, és minden hónap negyedik vasárnapján énekelünk a szentmise keretén belül. A kórussal kirándulni is szoktunk Semenic-re minden évben, illetve a filiákba énekelni. Mivel a magyarországi Szentes testvértelepülésünk, nagyon jól működő kapcsolatot ápolunk a Deák Ferenc Általános Iskolával, az Árpád Szabadidős Sportklub Egyesülettel és Gödér Lajos magánvállalkozóval, akikkel közös táborokat, tapasztalatcserét, kirándulásokat és kulturális rendezvényeket szervezünk. Az idén, az „Iskola másként” héten elmegyünk kirándulni Brassó környékére, várakat látogatni stb. Nagyon szeretünk sportolni, biciklizni, és kihasználjuk, hogy ilyen közel van az erdő. Felülünk a biciklikre, és kicsikkel-nagyokkal közösen elbiciklizünk az állatkertig az erdőn keresztül. Az idén év elején, mivel új előkészítős osztályunk van, egy horgászati napot is szerveztünk az újszentesi tóhoz, hogy jobban megismerhessük egymást, és ez a gyerekeknek (és nem csak) nagy élmény volt. A magyar tagozattal az utóbbi években nagyon sokat pályáztunk a Bethlen Gábor Alaphoz, a Communitas Alapítványhoz, a polgármesteri hivatal is segít, így sikerült beszerezni egy számítógépet, egy nyomtatót, vagy kézműves foglalkozásokhoz szükséges anyagokat. Gyermeknéptánccsoportot sajnos nem sikerült beindítani. Húsz évvel ezelőtt alakult meg a Tulipán Néptánccsoport, amit saját magam vezettem öt évig. A népdalvetélkedő is azért indult Újszentesen, mert nagyon szeretek népdalokat énekelni. Elmentem egy népdalvetélkedőre, ahol különdíjat nyertem, illetve eljutottam egy népdaléneklési táborba is, ami következtében Tulipán népdalkört hoztam létre. Néphagyományok terén sok mindent nem kínálunk a gyerekeknek, és talán ez egy hiányossága az itteni közösségnek, mert ez is összehozná a szülőket. Sokszor igyekszünk az óvodai és az iskolai rendezvényeket összekapcsolni. Bekapcsolódunk a románok által szervezett versenyekbe is, mert ami nem magyar, azt lefordítjuk. Igyekszünk minél több versenyen részt venni kisebb-nagyobb sikerrel, de a gyerekek is tudják, hogy már azáltal nyertesek, hogy részt vesznek ezeken a versenyeken.
Véleménye szerint milyen tulajdonságokkal kell rendelkezzen egy jó tanító?
Az a jó tanító, aki lealacsonyodik a gyerekek szintjére, barátságosan el tud beszélgetni velük, és el tudja érni azt, hogy a gyermek felnézzen rá és szeresse őt. Emberként kezeli a gyerekeket, tiszteli és segíti őket, miközben figyel az igényeikre is. Ha ez megtörténik, akkor sok minden lehetséges, ha pedig nem, akkor egy gát megakadályozza kettőjük kapcsolatát. Én mindig azt mondom, hogy a jó tanító felismeri a gyerek képességeit, fejleszti azokat, és boldog embereket nevel. A jó tanító megtalálja a közös hullámhosszt mindegyik gyerekkel külön-külön, mert mindegyik gyerek más; másképp kell bánni velük és viszonyulni hozzájuk. Ha a gyerekek megszeretnek, nagyon sokat tudunk segíteni a fejlődésükben azáltal, hogy felnéznek ránk.
A pedagógiai gyakorlat bebizonyította, hogy az osztatlan osztályokban tanító pedagógus ugyanolyan jó eredményeket érhet el, mint az osztott osztályokban dolgozó pályatársa. Véleményem szerint ebben a gyorsan változó világban a módszertani rugalmasság, a kreatív hozzáállás is döntő fontosságú.
Bîtoancă Diana