Bemutatkoznak a 26-os napközis óvoda magyar csoportjai

gradinita-pp26

 

“Nevelési programunk célja, hogy a gyerekek természetes, családias légkörben cseperedjenek; tevékenyen ismerjék meg közvetlen környezetüket; a környezetükben előforduló s kultúránkhoz tartozó népszokásokat; néphagyományokat; a környezetszennyezés káros hatásait, s annak kivédésének módjait; az egészséges táplálkozási szokásokat. Gyakran visszük óvodásainkat maradandó élményt nyújtó kirándulásokra. A csoportjainkat úgy szereltük fel a szülők segítségével, hogy nagyon sok teret adhassunk a szabad mozgásnak is!

A csoportunk opcionális tevékenysége a néphagyományra épül. Minden héten szerephez jutnak a mesék, népi játékok, népdalok és tánc vagy éppen a hagyományos kézműveskedés. Testvéróvodánk a jászszentlászlói hagyományőrző mesteróvoda, tőlük sok mindent átvettünk. Szüreti mulatságot tartunk, farsangot rendezünk, betlehemes karácsonyi előadásunk van, illetve több mint egy évtizede nálunk tartjuk megyei szinten az anyák napi szavalógálát. De persze ez nem verseny, minden gyermek teljesítményét elismerjük és díjazzuk.”

Kovács Ibolya, Szabó Judit, Boros Beáta és Rátz Tímea Edith

óvodapedagógusok

20170213_074642

Szülői ajánlások:

„Nem volt nehéz döntés, hogy kislányunk hova járjon óvodába. Már ismertem az óvónéniket, módszereiket, a termeket, mivel egyik kolléganőm gyereke is ide járt! Nem csalódtam! Kislányomat nyugodt lélekkel visszük, biztonságban van, minden körülmény kifogástalan! Minden nap új élménnyel gazdagodik, fejlődik kommunikációs képessége és még sorolhatnám! Mindig bensőséges, családias hangulat fogad!”

Molnos Ildikó

„Azért választottuk ezt az óvodát, mert én is ide jártam, nagyon jó hírneve van a magyar óvodák között, nagyon jól van felszerelve és az óvó néniknek magas szintű, színvonalú a felkészültsége.
Szeretik a gyerekeket, jó pedagógusok és a gyerekek is szeretik őket. Több éves tapasztalat után (a 7 éves fiunk is ide járt) bátran állíthatom, hogy nagyon jó választás volt!
S végül ami a legfontosabb, hogy ezen óvodán keresztül sikerül megőrizni önazonosságunkat, magyarságunkat! Fontos számunkra az, hogy már a kezdetektől jó és stabil útravalót kapjanak a gyerekek az élet kiszámíthatatlan útjára!”

Farkas Imre

20170213_074923

Amire a szülők kíváncsiak lehetnek :

Az óvoda programja?

08:00-tól 17:00 óráig. 07:30-kor már fogadják a gyerekeket a dajkák és a napközi is nyitva tart 17:30-ig.

Hány éves kortól veszik fel a gyermekem?

2,5 éves gyermekek is jöhetnek, ha már (szinte teljesen) szobatiszták.

Hány magyar nyelvű csoport működik?

2 magyar csoport működik párhuzamosan, 2-2 óvodapedagógussal.

Életkor szerint vegyesek a csoportok?

Igen. Az egyik csoportban a törpék és a középső csoportosok járnak együtt, a másik csoportban a kiscsoportosok járnak együtt a nagycsoportosokkal.

Mi történik, ha a gyermekem nem beszél magyarul?

A gyermeknek nem kell tudnia magyarul. Az viszont elvárás, hogy a szülők és a nagyszülők között legalább egy ember beszéljen magyarul és rendszeresen kapcsolatban álljon a gyermekkel.

A gyermektől csak 6 hónap után várják el, hogy elkezdjen magyarul beszélni. Addig románul is beszélnek vele, majd ezt követően fokozatosan csökken a román kommunikáció és egyre többet beszélnek vele magyarul az óvodapedagógusok. Így a gyermek nem kerül hátrányba és fokozatosan sajátítja el a magyar nyelvet.

Mit tesznek az óvodapedagógusok annak érdekében, hogy a gyermekem megismerje a magyar kultúrát?

A magyar csoportokban választott tevékenység a magyar kultúra megismerése. Mondókákon, verseken, népdalokon, bábszínházi műsorokon és a megtartott ünnepeken keresztül a gyermekek nem csak a magyar nyelvet, hanem a magyar kultúrát is megismerik.

Jászszentlászló hagyományőrző óvodájával testvérkapcsolatot tart fent az óvoda, ezért közvetlen magyarországi kötődéssel is rendelkezik az intézmény.

Milyen nevelési módszereket alkalmaznak a magyar csoportokban?

Mikrocsoportos foglalkozások keretében külön figyelmet fordítanak minden gyermek egyéni fejlődésére. Az értelmi fejlesztésben a tapasztalni – megismerni elvet valljuk. A tevékenységek meghatározója mindig a gyerekek belső érzelmi motivációja.

Néhány szempont, amiért érdemes ezt az óvodát választani:

⦁ Családias és szerető légkör jellemzi a csoportokat
⦁ Külön figyelmet fordítanak a gyermekek tehetséggondozására és mozgásigényének kielégítésére
⦁ Az óvoda felújított és jól felszerelt termekkel rendelkezik
⦁ Az óvoda saját medencével rendelkezik, ahol kedvezményes áron lehet igénybe venni szolgáltatásokat

gradi

Segítenek az iskolaválasztásban?

Igen. Az óvoda közvetlen kapcsolatban áll a Bartók Béla Elméleti Líceummal és a Gerhardinum Római Katolikus Elméleti Líceummal. Igény szerint, iskolaérettségi felmérést kérhetünk a Bartók Béla Elméleti Líceumban működő pszichológus kollégától.

Hogyan lehet eljutni az óvodába tömegközlekedéssel?

5-10 perc sétával megközelíthető a Calea Circumvalatiunii villamosmegállótól (4-es, 5-ös és 10-es villamos), illetve gyalogosan 5 percre található a Gheorge Lazar buszpályaudvartól (E1-es busz).

map26

Érdeklődni lehet:

Kovács Ibolya: 0742-581202

Szabó Judit: 0745-625616

tz Timea Edith: 0722138334

Boros Beáta: 0727966064

Megosztás