Töltődik…

Bemutatkoznak a 16-os napközis óvoda magyar csoportjai

Share

bartok_1132395

“Arra építünk, hogy a gyermek sokat játszhasson, sok zenét hallgathasson, énekeljen, rajzoljon és alkosson. Egy szabad mozgásteret biztosítunk számára, ahol lehetősége van sok testmozgásra is. Odafigyelünk a tehetséggondozásra is, felfedezzük, hogy a gyermek melyik területen rendelkezik jó képességekkel.

Nem baj, ha a hozzánk beiratott gyermek nem tud magyarul. Ugyanazzal az eséllyel indul ő is, mint aki már beszélt korábban magyarul, hiszen az első óvodai év végére már mindenki érti az egyszerű mondatokat. Középső csoportban a gyermek már merít a megtanult dalokból, versekből, mondókákból. Ilyenkor előfordul az is, hogy egy darabból viszonthallunk egy mondatot. Először csak hallják és befogadják a nyelvet, de az év végi szerepléseken már mindenki nagyon ügyes! Nem csak a szavak és mondatok szintjén tanuljuk a magyar nyelvet. A népmeséken, a magyar költők versein, az ünnepeinken keresztül a gyermekek megismerik a hagyományokat is.

Közvetlen kapcsolatban állunk a Bartók Béla Elméleti Líceummal és a Gerhardinum Római Katolikus Elméleti Líceummal, tehát tudunk segíteni az iskolaválasztásban. Ha egy gyermek szépen megtanul az óvoda végére magyarul és a szülők kedvezően állnak a kérdéshez, akkor azt szoktuk javasolni, hogy adják meg a lehetőséget a magyar nyelv teljes elsajátítására is.”

Török Edit óvodapedagógus

Digital image

Amire a szülők kíváncsiak lehetnek :

 

Az óvoda programja? 

08:00-tól  17:00 óráig.  07:00-kor már fogadják a gyerekeket a dajkák és a napközi is nyitva tart 17:30-ig.

Hány éves kortól veszik fel a gyermekem?

2 éves kortól jöhetnek a gyerekek.

Hány magyar nyelvű csoport működik?

Egy magyar csoport működik az óvodában, amely életkor szerint vegyes. Tapasztalatunk alapján ez egy családias légkört biztosít.

Mi történik, ha a gyermekem nem beszél magyarul?

A gyermeknek nem kell feltétlenül magyarul tudnia. Az első évben a gyermekek ismerkednek és szocializálódnak. Év végére képesekké válnak az egyszerű magyar mondatok értelmezésére.  

Mit tesznek az óvodapedagógusok annak érdekében, hogy a gyermekem megismerje a magyar kultúrát?

A gyermekek nem csak a nyelvet gyakorolják minden nap, hanem a magyar kultúrához kapcsolódó ünnepekkel, hagyományokkal,  mondókákkal, mesékkel és egyéb alkotásokkaé is megismerkednek.

Milyen nevelési módszereket alkalmaznak a magyar csoportokban?

A nevelési módszer sok játékra, zenére és szabad mozgásra épül.

Digital imageÉrdemes ezt az óvodát választani, mert:

  •  gyermekközpontú;
  •  kiegyensúlyozott, érzelemgazdag és családias  a légkör;
  •  hangsúlyt fektetünk a tehetséggondozásra- és fejlesztésre;
  •  egészséges életmódra neveljük a gyerekeket;
  •  együttműködünk magyar logopédussal, pszichológussal;
  •  az anyanyanyelv és a hagyományok ápolása mindennapi és folyamatos tevékenységünk;
  •  jól felszerelt, zárt, parkosított udvarral rendelkezik;
  •  világos, barátságos környezetet biztosító termek fogadják a kicsiket.

 

 


Segítenek az iskolaválasztásban?

 Az óvoda közvetlen kapcsolatban áll a Bartók Béla Elméleti Líceummal és a Gerhardinum Római Katolikus Elméleti Líceummal is, több szülői találkozót szervezünk, részt veszünk az iskolákról szóló bemutatókon. Igény szerint, iskolaérettségi felmérést kérhetünk a Bartók Béla Elméleti Líceumban működő pszichológus kollegától.

Hogyan lehet eljutni az óvodába tömegközlekedéssel?

Az óvoda épülete csendes helyen áll, könnyen megközelíthető az 1-es, 2-es, 4-es, 5-ös, 6-os és 10-es villamosokkal.

map 16

 

Érdeklődni lehet:

Török Edit vagy Talpai Enikő óvónőknél személyesen vagy a
0727-774449, 0735-776038 telefonszámokon.