Töltődik…

Barazsuly István – jelen lenni Istennel

Share

Nagyon kevés fiatalt ismerek, aki szülőhelyén vetette meg a lábát és kezdetektől fogva az általa kitanult szakterületen helyezkedett el. Hajlandóak vagyunk nagy áldozatokat hozni az érvényesülésért és a körülmények kényszerítenek is minket rá, hogy időről időre változtassunk, újratervezzünk. Többnyire mindenki kényelemre vágyik, egyre magasabb vezetői beosztásra pályázik, biztonságban szeretné érezni magát egy jól fizető állás birtokában, hogy aztán szabadon megvalósíthassa a terveit. Ebben az egyre elviselhetetlenebb hajszában talán akaratlannul is görbe tükröt mutat felénk életútjával Barazsuly István katolikus pap, aki már kisgyermekként is szerénységre, az Isten és emberek szolgálatára vágyott és miután az egyház szélesre tárta előtte a lehetőségek kapuit, távoli tájak helyett azonnal haza szeretett volna térni Temesvárra. Egy város, egy templom, egy közösség, egy hivatás… talán mindannyiunk számára elgondolkodtató lehet itt és most, amikor a boldogságot és az elégedettséget állandóan egy külső körülménytől várjuk, amikor a beteljesedés mindig valahol máshol és máskor van, de sosem a jelen pillanatban.

12391870_10203737658360342_2324269194852601003_n

A nevem Barazsuly István. Mindig is pap szerettem volna lenni és úgymond most élem meg az álmomat. 6 évesen már az erzsébetvárosi  templomban szolgáltam ministránsként, itt kereszteltek, itt voltam elsőáldozó. Nagyon sok időt töltöttem az erzsébetvárosi plébánián, ha szüleim nem tudták pontosan hol járok éppen, akkor lehetett sejteni, hogy itt vagyok. Szerettem itt lenni, segíteni a kertben, vagy önkénteskedni a szegénykonyhán. Fura eset vagyok, mivel most is itt teljesítek szolgálatot felszentelt papként, 10 percre a szülői háztól, ami a Római Katolikus Egyházban nem egy szokványos dolog.  Ez azért alakulhatott így, mert Romániában csak Temesváron van szalvatoriánus rendház, én pedig itt léptem be a rendbe.

A rendünk 1898-ben jelent meg először a Mehalában, majd 1919-ben épült fel az erzsébetvárosi templom, illetve 1926-ban épült mellé a ma is látható rendház.  Két év múlva tehát, 2019-ben a 100 éves jubileumot fogjuk ünnepelni a templomunkban. Trianon után, illetve a kommunista időszak alatt nehéz időket élt meg a rendünk férfi ága. 18 éve vannak újból szalvatoriánus szerzetesek Magyarországon. Még emlékszem, kis ministráns voltam, amikor a lengyel atyák Temesvárra jöttek magyar nyelven tanulni, hogy átvehessék majd a magyar plébániákat, amiket előkészített számukra a püspök. Utána ők vették át az én gondozásomat is és később ők voltak a novíciusmestereim.

biserica Balcescu

Forrás: primariatm.ro

Azt mondtad, hogy itt nevelkedtél a magyar közösségben és nem is szeretnél innen elmenni. Végig magyar iskolákba jártál?

Tanulmányaimat a 25. számú Általános Iskolában kezdtem meg, ahol abban az időben még volt magyar osztály. Majd átjöttem a Bartók Béla Elméleti Líceumba, de a középfokú tanulmányaimat már a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban fejeztem be, hiszen egész biztosan tudtam, hogy pap szeretnék lenni. Mikor 2002-ben végeztem, már másnap jelentkeztem a rendbe.

A teológiát 2011-ben végeztem el Budapesten, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Az évek során megtanultam németül, ami nagyon fontos számunkra, hiszen a vezetésünk Ausztriában van. A teológia után még elvégezhettem volna a pszichológiát, de végül a hazatérés mellett döntöttem. Ekkor már megkezdhettem a novíciátust (novíciátus = fogadalmas szerzetesek életébe történő bevezetés, mely a szerzetesi ruha felöltésével veszi kezdetét).

12250058_10203619141837503_792569201426519735_n

Nem csábított a gondolat, hogy Magyarországon vagy akár Ausztriában élj szerzetesként?

Nekem fontos volt visszajönni. Választhattam volna Magyarországot. Ott szép éveim voltak, de nem szeretnék Magyarországon szolgálni. Ha kell, akkor természetesen visszamegyek az engedelmesség jegyében, viszont ha választhatok, akkor itt szeretnék maradni Temesváron. Megbeszéltem a tartományfőnökömmel, hogy legalább az első években vissza szeretnék térni, hogy erősíthessem a  közösséget.

Nem sokan vannak, akik három nyelvet beszélnek, márpedig ez kell ide a pasztorációhoz. Ez a körülmény is hozzájárul ahhoz, hogy itt szolgálok. Egyre inkább elrománosodunk, de vannak magyarok és németek is. Sajnos hittanórákat már nem tudunk magyar nyelven tartani. Csak román nyelven tartjuk, mert nincsenek gyerekek, de ha ritkán mégis jönnek, akkor sem igazán beszélnek magyarul. Kellene tartani magyar órákat is és hittanórákat is, ha magyarul szeretnénk nekik beszélni Jézusról, ez pedig nagyon nehéz, mert így az eredeti feladatunkra sem jut idő. Volt rá példa, hogy felkértek a magyar nyelv oktatására, de számukra nem ez volt az elsődleges. Az angol óra, a foci, a tánc és megannyi más foglalkozásuk között kellett volna olyan időpontot találni, ami nekem is megfelel, ez pedig ebben a formában nem volt lehetésges.

Romániában nevelkedtél magyar katolikusként és egy osztrák kötődésű szerzetesrend tagja vagy. Számomra, aki egynyelvű emberként nevelkedtem fel Magyarországon, ez rendkívül izgalmasnak hangzik! Hol vannak a súlypontok a te identitásodban?

Az identitásom? Román állampolgár vagyok magyar nemzetiséggel és ezt mindenhol vállalom Mikor kisebb voltam, akkor a román barátaim azt mondták: „Aha, jön a magyar!”. A magyar barátaim pedig fordítva: „Aha, ott jön a román!”. Én ezt tudatosan vállaltam, próbáltam mindenkivel megtartani a jó határokat és a barátságot, bármilyen nemzetiségű is volt az az ember. Nem szeretem a végleteket, inkább a közös pont megtalálására törekedtem. Nagyapám is hasonló helyzetben volt, csak persze az ő idejében durvább volt a helyzet, őt sokszor bántották is emiatt.

Próbáltam felkészülni, mielőtt idejöttem interjút készíteni veled. Nagyjából a rólad készült fotók egyharmadán focimezben vagy focizás közben vagy látható. Ez valóban ekkora szenvedély a részedről?

Egyetemistaként játszottam a magyar papi válogatottban. Mindig a FRADI-ban edzenek és februárban szokott lenni a bajnokság. A budapesti évek alatt úgy próbáltam tervezni a vizsgaidőszakokban is a vizsgákat, hogy szerdánként mehessek edzeni. Nagy focirajongó vagyok! Meghívtak engem is, együtt játszottam az atyákkal. A visszautazást már nem tudom vállalni, de szerencsére már Temesváron is van egy papokból álló csapatunk, persze az itteni viszonyoknak megfelelően több nemzetiségből kerülnek ki a játékosok.

16427679_10206264856658720_1955702517250028167_n

Jelenleg te vagy a Temesvári Keresztény Magyar Egyetemisták Közösségének lelkivezetője. Hogyan jött a felkérés?

A TEKMEK úgy jött, hogy a józsefvárosi káplánt, Szabó Tibort megbízták az egyházmegyei ifjúsági központ vezetésével. Ez egy akkora feladat, hogy a többi feladat mellett már fizikailag nem kivitelezhető az, hogy még további csoportokat is vezessen. Ezt belátta, és mivel mi egyébként is jóban vagyunk, ezért megkérdezte, hogy nem venném-e át tőle? Amúgy is a TEKMEK-nek nagy hagyománya van a szavatoriánus rendben, hiszen a közösség is 1984-ben született, mint én!

 Egyidős vagy a TEKMEK-kel?

Igen, gyermekkoromtól fogva ismertem a TEKMEK mindenkori tagjait. Az ötletet az előljáróim is jóváhagyták, így lettem a TEKMEK lelkivezetője. Nagy öröm volt számomra, hogy a TEKMEK-et szervezhetem, mert akkor kicsit magyar labdába rúgok. A plébánián sajnos a magyarokat sorra temetem el és a pasztorációban is keveset tudom használni a magyar nyelvet.

IMG_20170217_145618

Több területen is találkozol a fogyatkozás problémájával. Egyre kevesebb a katolikus papi hivatást választó fiatalok száma a világon, ugyanakkor a saját nemzetiségi közösségedet is fenyegeti az asszimiláció a szülővárosodban. Hogyan tovább?

Mindig panaszkodunk, hogy egyre kevesebben vagyunk. Itt talán Schönborn bíboros válaszát idézhetném, aki engem pappá szentelt. Megkérdezték tőle, nem látja-e problémának, hogy kevés pap van, hogy egyre kevesebben választják ezt a hivatást? Ő azt válaszolta, hogy ha csak emberileg gondolkodna, akkor kétségbe kellene esnie és el kellene kezdenie sírni. Azonban Istenre kell bízzuk a dolgainkat, Ő az aki hivatást ébrészt. És ő az Istenben bízik, ezért nem keseredik el, hisz abban, hogy Isten majd tud valamit produkálni,persze ha beengedjük az életünkbe. Ez szerintem is nagyon fontos kérdés, hogy van-e helye az Istennek a mi életünkben. Bátorítok mindenkit, hogy ne csak egyszerűen szakítson időt az Istenre, hanem Ő legyen a legfontosabb az életében.

És a magyar közösség kérdése?                                                                                  

A temesvári magyarok egyre inkább elrománosodnak, ami a magyarság szempontjából nézve egyértelműen negatív. Persze ettől mindenki éppúgy értékes ember marad, ahogyan magyarként is az volt. A vegyes házasságok is szépek, én szeretem őket, mert itt lehet mindenféle emberrel találkozni, azonban ilyen esetekben általában a családok átveszik a román irányt. Persze ez nem törvényszerű, van példa arra is, hogy egy gyermeket román nyelvű hittanórára hozták, de végül mégis magyar misére járnak a nagyszülőkkel.

Aki nem zárkózik be egy kis csoportba, az képes megmaradni. Ha nyitott más felekezetek felé, más csoportok felé is, akkor lehetséges a megmaradás és a jó együttlét.

 

Dani Bence, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa